MENÜ

Évértékelő 2011:

Járási díjátadó

Csapatunk a 2011-es bajnokságot a 7. helyen zárta, ami a tabellán előttünk álló csapatok játékerejét tekintve csalódástkeltő, ugyanakkor újonc csapat léve az első évben főleg a csapatépítés volt a cél, ami terén mindenféleképpen sikerült előrelépnünk. Ezen kívül a sikeresnek mondható Téli Kupa szereplést követően (elődöntő) csapatunk csupán 11-esekkel maradt alul Gáttal szemben egy parázs, és remek iramú mérkőzésen a Járási Kupa negyeddöntőjében (1-1, 11-esekkel 4-5), hazai pályán megvertük a későbbi bajnok Badalót (3-2), döntetlent játszottunk a későbbi bajnoki 2. Zirkával (1-1), egyetlen pályán elszenvedett hazai vereségünket pedig csupán annak köszönhettük Déda ellen (0-1), hogy elkerült bennünket a szerencse. Pozitívumként kell kiemelni, hogy minden szomszédos derby-n oda-vissza győzelmet arattunk Kaszony (3-1,3-1), Zápszony (3-2, 2-1) és Nagybégány ellen (1-0, 1-0), ami már nagyon régen fordult elő. A vártnál rosszabb bajnoki helyezés okát leginkább a csapat rutintalanságában lehet keresni, ami miatt nem sikerült begyűjtenünk a szükséges 3 pontokat olyan mérkőzéseken, mint a hazai Vári (1-1), Gát (1-1), Jánosi (1-1), vagy vendégként a Bakos (1-1) és a Nagybereg (0-3) elleni, de az okok között szerepel a zöldasztalnál elvett 4 pont, amit Badaló és a Zirka ellen szereztünk, illetve sajnos ismét nem mehetünk el szó nélkül a csapatot hátráltató játékvezetői döntések mellett, ami miatt fontos pontokat vesztettünk hazai pályán Gát (1-1), illetve idegenben Remete ellen (3-5). A következő szezonra való tekintettel és a fejlődés reményében, ha a csapatnak sikerül az elmúlt szezonban megszerzett tapasztatot, rutint kamatoztatni, akkor talán egy év múlva sokkal több pozitívumról számolhatunk be a felnőtt csapat háza tájáról. S azért emeltem ki, hogy aJárási díjátadó felnőtt csapat háza tájáról, mivel az ifjúsági csapatunk Sárközi István edző vezetésével, egész évben fantasztikus teljesítményt nyújtva végül a 2. helyen zárta az idényt Badaló mögött! Ráadásul sokan közülük már a nagycsapat ajtaját kopogtatják, s a szurkolók közül ne lepődjenek majd meg sokan, ha az elkövetkező szezonban sikerül berobbannia az olyan tehetséges játékosainknak, mint a szezon során több mint 20 gólt szerző Nagy Alexnek, a csapatkapitány és az ificsapat talán legfontosabb láncszemének, Baksa Kristófnak, a rendkívül technikás Ködöböcz Norbertnek, de nyugodt szívvel, meg lehet említeni akár az egész évben egyenletes teljesítményt nyújtó Ködöböcz Leventét, Kertész Lászlót, Nagy Dánielt vagy Ködöböcz Arnoldot is, s a fiatalabbakról még nem is beszéltünk! Gratulálunk az egész csapatnak!

 

A 2011-es szezon gólkirálya: Sebestyén Gergely 14 góllal

A gólkirály

 

A 2011-es szezon kanadai táblázatának 1. helyezettjei:

Januta Szabolcs és Sebestyén Gergely 16-16 ponttal

KanadaiKanadai

 

A 2011-es szezon legjobb játékosa a csapatvezetők döntése alapján: Ködöböcz Zsolt

A 2011-es szezon legjobbja

 

Emellett különdíjban részesítjük Sebestyén Bélát, akinek rengeteg hálával és köszönettel tartozunk a csapatért tett szolgálataiért, fanatizmusáért, szakértelméért, támogatásáért és további sikereket kívánunk neki az életben sportpályafutása lezárását követően. Különdíjban részesítjük ezen kívül Nagy Gézát is, aki hosszú évek után ismét kesztyűt húzott, hogy a csapat segítségére siessen. Köszönjük mindkettőjüknek!

 

Ezen kívül szeretnénk megköszönni egész évi odaadó és alázatos munkáját Fejes Tibornak, a labdarúgó csapat elnökének, Hegedüs Attilának, a csapat elnökhelyettesének, Farkas Ernő csapatvezetőnek, Sáközi István, ifjúsági edzőnek, Dzsanda László gondnoknak, szponzorainknak (a teljesség igénye nélkül: Fejes Tibor, Hegedüs Attila, Farkas Ernő, Barta Lajos, Tóth Lajos, Nagy Péter, Sáközi István, Sárközi Sándor, Horváth Zsolt, Horváth Sándor, Huszár János) és szurkolóinknak!

 

Ne feledjétek, 2012-ben is "EGY CSAPAT, EGY TÁBOR, EGY CÉL: HAJRÁ SOM!!!"

2011. november 6.

Idegenbeli győzelem a szezonzárón!

FC Zápszony - FC Som - 1-2 (ifi: 2-1)

Gólszerzők: Bacskai, Januta

FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs., Resko, Nagy Cs., Boldizsár - Bacskai, Fejes (Baksa), Dávid, Sárközi (Ködöböcz L.) - Januta, Nagy A.

 

Járási Bajnokság 26. forduló:

FC Déda - FC Remete - 0-3 (3-0)

FC Gát - FC Bakos - 8-2 (2-0)

FC Vári - FC Nagybereg - 5-0 (3-0)

FC Jánosi - FC Kaszony - 2-1 (4-3)

FC Badaló - FC Zirka - 4-2 (4-1)

 

2011. október 30.

Peches vereség Déda ellen

FC Som - FC Déda - 0-1 (ifi: +/-)

FC Som: Kertész - Tar, Koi, Molnár, Kovács - Fejes, Dávid, Ráti, Boldizsár (Ködöböcz N.) - Januta (Bacskai), Kupás

 

Járási Bajnokság 24. forduló:

FC Nagybégány - FC Jánosi - 1-0 (3-1)

FC Kaszony - FC Badaló - 1-4 (1-4)

FC Zirka - FC Vári - 2-1 (1-0)

FC Nagybereg - FC Gát - 4-2 (2-2)

FC Bakos - FC Zápszony - 5-0 (4-0)

 

2011. október 23.

Remetei győzelem hatalmas játékvezetői hátszéllel

FC Remete - FC Som - 5-3 (0-1)

Gólszerzők: Kovács, Resko, Fejes (11-es) ifi: Nagy A.

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz L. (Baksa), Molnár, Ködöböcz Zs., Boldizsár - Bacskai, Dávid, Resko, Kovács - Fejes, Sebestyén B.

 

Járási Bajnokság 23. forduló:

FC Déda - FC Bakos - 3-0 (2-0)

FC Zápszony - FC Nagybereg - 1-2 (4-0)

FC Gát - FC Zirka - 2-2 (0-3)

FC Vári - FC Kaszony - 3-2 (4-0)

FC Badaló - FC Nagybégány - 7-0 (2-0)

 

2011. október 9.

Kiütéses győzelem hazai pályán

FC Som - FC Bakos - 6-0 (ifi:2-0)

Gólszerzők: Januta (2), Fejes (2), Dávid, Resko

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Sebestyén B. (Ködöböcz L.), Boldizsár (Nagy Cs.) - Bacskai (Kovács), Dávid, Ráti, Bajusz - Januta, Resko, Fejes

 

Járási Bajnokság 21. forduló:

FC Déda - FC Zirka - 3-2 (3-1)

FC Vári - FC Jánosi - 3-0 (1-1)

FC Gát - FC Nagybégány - 4-0 (1-1)

FC Zápszony - FC Kaszony - 0-1 (0-5)

FC Remete - FC Nagybereg - 0-1 (2-0)

 

2011. október 2.

Vereség a rangadón

FC Nagybereg - FC Som - 3-0 (ifi:0-3)

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Koi, Boldizsár - Bacskai (Baksa), Szilvási, Dávid, Kovács - Resko - Fejes (Bajusz), Januta

2011. szeptember 18.

Bravúros döntetlen a címvédő ellen!

FC Som - FC Zirka - 1-1 (ifi: 1-0)

Gólszerző: Januta

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Molnár, Nagy Cs. - Bacskai, Ráti, Dávid, Bajusz (Baksa) - Januta, Fejes (Kovács), Boldizsár (Nagy S.)

 

Járási Bajnokság 19. forduló

FC Déda - FC Nagybégány - 0-2 (1-1)

FC Zápszony - FC Jánosi - 1-2 (1-4)

FC Gát - FC Badaló - 2-5 (0-2)

FC Remete - FC Kaszony - 3-3 (2-1)

FC Bakos - FC Nagybereg - 3-0 (6-0)

 

2011. szeptember 11.

Fordulatos meccsen győzelem a derby-n!

FC Kaszony - FC Som - 1-3 (ifi: 2-4)

Gólszerzők: Januta (2), Bacskai

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Sebestyén B., Ráti, Nagy Cs. (Baksa) - Bacskai, Nagy S. (Fejes), Dávid, Bajusz (Boldizsár) - Januta, Yoko

 

Járási Bajnokság 18. forduló:

FC Vári - FC Gát - 4-1 (4-1)

FC Badaló - FC Zápszony - 6-1 (2-1)

FC Jánosi - FC Déda - 0-1 (4-1)

FC Nagybégány - FC Remete - 3-1 (2-2)

FC Zirka - FC Bakos - 3-1 (1-0)

 

2011. szeptember 7.

Fájó búcsú a kupa negyeddöntőjében

FC Som - FC Gát - 1-1 (11-esekkel: 4-5)

Gólszerző: YokoFC Som - FC Gát

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Koi, Nagy Cs. (Fejes), Tar - Bacskai, Dávid, Resko, Kovács - Januta (Bajusz), Yoko

 

A negyeddöntő további eredményei:

FC Déda - FC Jánosi - 2-0

FC Badaló - FC Csillag - 2-0

FC Druzsba - FC Remete - 1-2

 

2011. szeptember 4.

Parázs meccsen hazai győzelem

FC Som - FC Nagybégány - 1-0 (ifi: 6-2)

Gólszerző: Nagy Sándor

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Sárközi (Fejes), Nagy Cs., Kovács - Bacskai, Dávid, Nagy S., Bajusz - Sebestyén B. (Baksa), Januta

 

Járási Bajnokság 17. forduló:

Felső osztály:

 

Fc Déda- FC Badaló 1-2 (ifi 1-2)
FC Zápszony - FC Vári 0-4 (ifi 0-4)
FC Bereg - FC Csillag 0-2 (ifi 0-5)
FC Bakos - FC Kaszony 4-1 (ifi 5-1)
FC Som - FC Nagybégány 1-0 (ifi 6-2)
FC Remete - FC Jánosi 1-2 (ifi 0-2)
Szabadnapos: FC Gát
Alsó osztály:
FC Bene - FC Borzsova 0-0
FC Papi - FC Muzsaly 1-2
FC Csoma - FC Beregújfalu 7-1
FC Csetfalva - FC Rafajna 1-2
FC Kigyós - FC Gut 3-3
FC Bátyú - FC Druzsba 4-1

 

2011. augusztus 30.

Járási Kupa Nyolcaddöntő Visszavágó

FC Kígyós - FC Som - 0-0 (összesítésben: 1-4)

FC Som: Nagy D. (Nagy G.) - Ködöböcz Zs., Tar, Nagy Cs. - Bajusz, Baksa (Dávid), Sárközi, Kovács (Kertész) - Bacskai, Farkas (Nagy A.), Januta (Fejes)

 

Csapatunk a negyeddöntőben Gáttal találkozik szeptember 7-én 16.30 órai kezdettel, Jánosiban.

2011. augusztus 28.

Pontosztozkodás a falunapon

FC Som - FC Jánosi - 1-1 (ifi: 1-2)

Gólszerző: Bacskai

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Koi, Sebestyén B., Nagy Cs. - Bacskai, Dávid, Sárközi, Tar - Januta (Kovács), Fejes (Farkas)

 

Járási Bajnokság 16. forduló:

FC Artosz Gát - FC Zápszony

FC Vári - FC Déda - 1-1

FC Badaló - FC Remete - 6-0

FC Som - FC Jánosi - 1-1 (ifi 1-2)

FC Nagybégány - FC Bakos - 4-0

FC Kaszony - FC Nagybereg - 1-0

Szabadnapos: FC Csillag

 

2011. augusztus 21.

Tartalékos csapattal bravúros hazai győzelem Badaló ellen

FC Som - FC Badaló - 3-2 (ifi: 2-1)

Gólszerzők: Januta (3) (ifi: Nagy A., Djácsenko V.)

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Fejes, Nagy Cs., Boldizsár (Baksa, Ködöböcz N.) - Bacskai, Sárközi, Dávid, Bajusz - Januta, Farkas (Nagy A.)

 

Járási Bajnokság 15. forduló:

 

Felső osztály:
FC Déda - Fc Gát 3-0 (ifi 4-0)
FC Csillag - FC Kaszony 3-1 (3-0)
FC Bereg - FC Nagybégány 4-1 (3-3)
FC Bakos - FC Jánosi 1-1 (2-1)
FC Som - FC Badaló 3-2 (2-1)
FC Remete - FC Vári 1-0 (1-1)
Szabadnapos: FC Zápszony
Alsó osztály:
FC Bene - FC Druzsba (elhalasztva)
FC Beregújfalu - FC Rafajna (elhalasztva)
FC Csoma - FC Gut 3-2
FC Csetfalva - FC Borzsova 1-1
FC Kigyós - FC Muzsaly 1-3
FC Bátyú - FC Papi 6-1

 

2011. augusztus 16.

Járási Kupa Nyolcaddöntő

FC Som - FC Kigyós - 4-1

Gólszerzők: Fejes (2), Boldizsár, Sárközi

FC Som: Nagy D. - Ködöböcz Zs. (Nagy A.), Sárközi, Boldizsár - Bajusz (Ködöböcz N.), Nagy S. (Baksa), Dávid, Kovács (Nagy Cs.) - Fejes - Sütő (Januta), Bacskai (Farkas)

 

A Nyolcaddöntő Eredményei:

2011.08.16

1. FC "Déda" – FC "Kaszony" +/-

2. FC "Csetfalva" – FC "Jánosi" 0-0

3. FC "Som"  - FC "Kigyós" 4-1

4. FC "Gát" – FC "Gut" 3-1

2011.08.18

1. FC "Nagybégány" – FC "Csillag" 1-1

2. FC "Badaló" – FC "Bakos" +/-

3. FC "Papi" – FC "Druzsba" 0-3

4. FC "Bereg" – FC "Remete" 1-4

 

2011. augusztus 14.

Fájó pontvesztés Vári ellen

FC Som - FC Vári - 1-1 (ifi: 1-0)

Gólszerző: Yoko

FC Som: Nagy G. - Nagy Cs., Sebestyén B. (Nagy S.), Sárközi, Boldizsár - Bacskai (Farkas), Fejes, Dávid, Kovács - Januta (Bajusz), Yoko

 

Járási Bajnokság 14. forduló:

 

Felső osztály:
FC Zápszony - Fc Déda 1-4 (ifi 1-1)
FC Remete - FC Gát 3-0 (ifi 5-2)
FC Som - FC Vári 1-1 (ifi 1-0)
FC Badaló - FC Bakos 7-0 (ifi 10-0)
FC Jánosi - FC Bereg 2-1 (ifi 4-0)
FC Nagybégány - FC Csillag 2-3 (ifi 1-3)
Szabadnapos: FC Kaszony
Alsó osztály:
FC Papi - FC Bene 1-2
FC Druzsba - FC Kigyós 5-1
FC Muzsaly - FC Csetfalva 4-1
FC Borzsova - FC Csoma 1-0
FC Gut - FC Beregújfalu 1-1
FC Rafajna - FC Bátyú 3-2

 

2011. augusztus 7.

Hazai pontvesztés a rangadón

FC Som - FC Gát - 1-1 (ifi: 6-0)

Gólszerző: Yoko (11-es)

FC Som: Nagy G. - Ködöböcz Zs., Sebestyén Béla (Januta), Sárközi, Boldizsár - Bacskai (Ködöböcz N.), Resko, Dávid, Sütő - Fejes Yoko

 

Járási Bajnokság 13. forduló:

 

Felső osztály:
FC Kaszony - FC Nagybégány 2-3 (ifi 1-1)
FC Csillag - FC Jánosi 7-0 (ifi 1-0)
FC Bereg - FC Badaló 0-3 (ifi 0-7)
FC Bakos - FC Vári 2-1 (ifi 0-0)
FC Som - FC Gát 1-1 (ifi 6-0)
FC Remete - FC Zápszony 4-1 (ifi 3-2)
Szabadnapos: FC Déda
Alsó osztály:
FC Rafajna - FC Gut 2-1
FC Beregújfalu - FC Borzsova 1-3
FC Csoma - FC Muzsaly 3-0
FC Csetfalva - FC Druzsba 4-3
FC Kigyós - FC Papi 1-1
FC Bátyú - FC Bene +/-

2011. július 17.

Győzelem a rangadón

FC Som - FC Zápszony - 3-2 (ifi: 3-0)

Gólszerzők: Januta, Öngól, Tar

FC Som: Kertész - Nagy Cs. (Ködöböcz Zs.), Koi, Sárközi (Barta F.) - Tar, Barta T., Dávid, Nagy S. (Boldizsár) - Bacskai (Fejes), Januta (Horváth), Barta I.

 

Járási Bajnokság 12. forduló:

FC Kaszony - FC Jánosi 2-1

FC Csillag - FC Badaló 1-0
FC Bereg - FC Vári 3-2 (ifi 1-2)
FC Bakos - FC Gát 2-1 (ifi 1-0)
FC Som - FC Zápszony 3-2 (ifi 4-0)
FC Remete - FC Déda 0-5 (ifi 1-2)

 

Szabadnapos: Nagybégány

 

2011. július 10.

Súlyos vereség 10 emberrel a listavezető otthonában

FC Déda - FC Som - 5-0 (ifi: 4-0)

Kiállítva: Yoko

FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs., Fejes, Nagy Cs., Boldizsár - Bacskai (Januta), Nagy S. (Barta I.), Barta T., Dávid, Kovács - Yoko

 

Járási Bajnokság 11. forduló:

Felső osztály:

 

FC Déda - FC Som 5-0  (ifi 4-0)
FC Zápszony - FC Bakos 1-1 (ifi 0-1)
FC Gát - FC Bereg 3-2 (ifi 1-0)
FC Vári - FC Csillag 0-3 (ifi 1-2)
FC Badaló - FC Kaszony 5-1 (ifi 8-0)
FC Jánosi FC Nagybégány 1-1 (ifi 3-2)
Szabadnapos: FC Remete
Alsó osztály:
FC Gut - FC Bátyu 1-1
FC Rafajna - FC Borzsova 1-0
FC Beregújfalu - FC Muzsaly 5-0
FC Csoma - FC Druzsba 2-2
FC Csetfalva - FC Papi 5-1
FC Kigyós - FC Bene 1-5

 

2011. július 3.

Újabb magabiztos hazai győzelmek

FC Som - FC Remete - 6-0 (ifi: 6-1)

Gólszerzők: Yoko (4), Barta Tibor, Boldizsár (ifi: Ködöböcz L. (2), Nagy A. (3), Djácsenko)

FC Som: Kertész - Ködöböcz L. (Ködöböcz Zs.), Sárközi, Nagy Cs. (Barta F.), Kovács - Bacskai (Bajusz), Barta T. (Horváth), Dávid (Fejes), Boldizsár - Barta I., Yoko

 

Járási Bajnokság 10. forduló

 

Felső osztály:
FC Nagybégány - FC Badaló 3-3 (ifi 0-3)
FC Kaszony - FC Vári 4-2 (ifi 4-2)
FC Csillag - FC Gát 4-1 (ifi 3-2)
FC Bereg - FC Zápszony 7-1 (ifi 2-2)
FC Bakos - FC Déda 0-2 (ifi 0-1)
FC Som - FC Remete 6-0 (ifi 7-1)
Szabadnapos: FC Jánosi
Alsó osztály:
A mérkőzések elhalasztva 2011.07.10-re
FC Gut - FC Bátyu
FC Rafajna - FC Borzsova
FC Beregújfalu - FC Muzsaly
FC Csoma - FC Druzsba
FC Csetfalva - FC Papi
FC Kigyós - FC Bene

 

 

2011. június 19.

Peches pontvesztés Bakosban

FC Bakos - FC Som - 1-1 (ifi: 0-1)

Gólszerzők: Fejes (ifi: Nagy Alex)

FC Som: Kertész - Ködöböcz L. (Bajusz), Sebestyén, Nagy Cs. (Ködöböcz Zs.), Boldizsár (Koi) - Tar, Dávid, Barta T., Kovács, Bacskai (Fejes), Barta I (Januta)

 

Beregszászi járási bajnokság 9.forduló (2011.06.19)
FC Jánosi - FC Vári 1-0 (ifi 1-1)
FC Nagybégány - FC Gát 2-2 (ifi 1-0)
FC Kaszony - FC Zápszony 2-1 (ifi 0-1)
FC Csillag - FC Déda 0-1 (ifi 3-2)
FC Bereg - FC Remete 6-0 (ifi 2-0)
FC Bakos - FC Som 1-1 (ifi 0-1)
Szabadnapos: FC Badaló
Alsó osztály:
FC Gut - FC Muzsaly 0-1
FC Rafajna - FC Druzsba 3-2
FC Beregújfalu - FC Papi 3-1
FC Csoma - FC Bene 3-0
FC Csetfalva - FC Kigyós 2-0
FC Borzsova - FC Bátyu 1-0

 

 

2011. június 12.

Magabiztos hazai győzelem Nagybereg ellen

FC Som - FC Nagybereg - 4-0 (ifi: 3-0)

Gólszerzők: Yoko (3). Nagy Csaba (ifi: Nagy Alex, Bajusz (2))

FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs. (Bajusz), Sebestyén (Koi), Sárközi, Boldizsár (Nagy Cs.) - Barta T. (Barta F.), Nagy S. (Tar), Dávid, Kovács (Ködöböcz L.) - Bacskai (Fejes), Yoko

 

 

Beregszászi járási bajnokság 8.forduló (2011.06.12)
FC Déda- FC Kaszony 7-0 (ifi 4-1)
FC Zápszony - FC Nagybégány 1-7 (ifi 0-1)
FC Gát - FC Jánosi (elhalasztva 2011.06.23)
FC Vári - FC Badaló 1-2 (ifi 0-3)
FC Som - FC Bereg 4-0 (ifi 3-0)
FC Remete - FC Csillag 0-2 (ifi 0-2)
Szabadnapos: FC Bakos
Alsó osztály:
FC Bene - FC Beregújfalu 5-1
FC Papi - FC Rafajna 1-4
FC Druzsba - FC Gut 3-1
FC Muzsaly - FC Borzsova 4-2
FC Kigyós - FC Csoma 0-3
FC Bátyu - FC Csetfalva 3-0
Az FC Badaló - FC Gát elmaradt mérkőzésre 2011.06.16-án kerül sor.

 

2011. június 5.

Vereség a címvédő otthonában

FC Zirka - FC Som - 2-0 (ifi: 4-4)

Gólszerzők (ifi): Nagy Alex (3), Djácsenko Vitál

FC Som: Kertész - Ködöböcz L. (Nagy Cs.), Fejes, Ködöböcz Zs., Boldizsár - Bacskai (Barta F.), Dávid, Barta T., Nagy S., Kovács - Januta (Horváth Zs.)

 

Csapatunk vasárnap a bajnoki címvédő Zirka otthonában lépett pályára. Nehéz előjelekkel várhattuk az összecsapást, hiszen több játékosunk is sérülés, betegség, vagy elfoglaltság miatt hiányzott. A legfőbb problémát a védelem összeállítása jelentette.

A mérkőzés elejétől kezdve a hazai csapat magához ragadta a kezdeményezést, meddő mezőnyfölényben játszottak, ám a somi csapat nagyon jól megszervezte védekezését, nagyon jól tömörültek a középpályán, s a hazai csapat csupán távoli lövésekkel próbálkozott, melyek rendre elkerülték Kertész kapuját. Komolyabb helyzetet nem is sikerült kialakítania a hazai csapatnak, Som pedig kontrákkal próbált operálni, kevés sikerrrel. Már úgy tűnt, hogy sikerül kapott gól nélkül kihúznunk az első félidőt szervezett játékunknak köszönhetően, amikor az első félidő hosszabbításában szöglettel felérő szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat a jobb oldalon. A kapura tekert labda a felső lécen csattant, ám a kipattanó közvetlenül a Zirka csatárához pattant, aki egy méterről megszerezte a vezetést. Így a félidőben egy gólos hátrányban vonulhattunk pihenőre.

A második félidő ugyanúgy kezdődött, ahogy az első véget ért: a hazai csapat támadott, míg a mieink hősiesen védekeztek. A Zirka láthatóan megnyugodott a vezető góltól, s ez a játékukon is szembetűnt, hiszen sokkal formásabb akciókat vezettek, jóval több helyzetet kialakítva, mint az első félidőben. Az egyik ilyen helyzetből pedig megszerezték második találatukat, amivel tulajdonképpen el is döntötték a mérkőzést. A második félidő 20. perce tájékán aztán az időjárás közbeszólt, hatalmas vihar kerekedett, a játékvezető azonban nem fújta le a mérkőzést. A körülmények láthatóan csapatunknak kedveztek, hiszen ekkor több ígéretes támadást is vezettük, s többször is próbára tettük a hazaiak kapusát. Az eredmény azonban már nem változott, csapatunk 2-0-ás vereséget szenvedett a címvédő otthonában. Úgy gondolom, hogy az előjelek ismeretében csapatunk nem vallott szégyent, s jövő héten hazai pályán lehet javítani. HAJRÁ SOM!

Ifjúsági csapatunk is pályára lépett, s hősies játékkal a 2. félidőben 3 gólos hátrányból Nagy Alex vezérletével sikerült egyenlíteniük, s kis szerencsével akár a győzelmet is megszerezhették volna. Azonban maradt a 4-4-es döntetlen, így 1 ponttal távozhattunk a Zirka otthonából.

 

 

Beregszászi járási bajnokság 7.forduló (2011.06.05)
FC Badaló - FC Gát (elhalasztva)
FC Jánosi - FC Zápszony 10-1 (ifi 3-0)
FC Nagybégány - FC Déda 0-4 (ifi2-2)
FC Kaszony - FC Remete 1-1 (ifi 2-0)
FC Csillag - FC Som 2-0 (ifi 4-4)
FC Bereg - FC Bakos 1-0 (ifi 2-2)
Szabadnapos: FC Vári
Alsó osztály:
FC Borzsova - FC Druzsba 0-4
FC Gut - FC Papi 4-0
FC Rafajna - FC Bene 3-0
FC Beregújfalu - FC Kigyós 1-0
FC Csoma - FC Csetfalva 2-1
FC Muzsaly - FC Bátyu 3-1

 

 

Győzelem a derby-n!

FC Som - FC Kaszony - 3-1 (ifi: 1-0)

Gólszerzők: Dávid, Barta I., Yoko (ifi: Bajusz)

FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs. (Ködöböcz L.), Sebestyén B., Sárközi, Boldizsár (Nagy Cs.) - Bacskai (Fejes), Dávid (Bajusz), Nagy S., Kovács (Barta T.) - Barta I. (Januta), Yoko

 

Két szempontból is nagy jelentőséggel bírt a Kaszony elleni összecsapás: egyrészt a pálya javítási munkálatai miatt csapatunk az idei szezonban és egyben 2007 ősze óta ezen a hétvégén játszhatott először hazai közönség előtt, másodszor pedig a helyezésektől függetlenül a bajnokság talán leginkább várt mérkőzése következett mindkét csapat számára.

A mérkőzés a párharc múltjának megfelelően remek, ámde parázs hangulatban, és kiváló iramban kezdődött. Som azonnal magához ragadta a kezdeményezést, s azonnal több lehetőséghez is jutott távoli lövések formájában. Kaszony azonban a 10. perc tájékán gyakorlatilag az első támadásából gólt szerzett: a vendégcsapat a félpályáról végezhetett el szabadrúgást, s az előre ívelt labdát Szetya Kertész fölött a hálóba csúsztatta: 0-1. Ez hidegzuhanyként jött a hazai csapatra, ám szurkolóink biztatásának köszönhetően csapatunk gyorsan átlendült a holtponton, s ismét helyzetek sorát alakította ki. Fél óra elteltével pedig a nagy hazai nyomás végre góllá érett: a Nagy Sanyi buktatásáért megítélt szabadrúgást Sebestyén Béla gyorsan elvégezte, s a vendég védőktől zavartatlanul Dávid Gergő higgadtan a kapus mellett a hálóba gurított: 1-1 (a gól előtti szituáció kísértetiesen hasonló volt ahhoz, mint ami Jánosiban a mi vesztünket okozta). A gólt követően csapatunk megnyugodott, és továbbra is nagy nyomás alatt tartottuk a vendég kaput. Ennek még a félidő vége előtt meglett az eredménye: Dávid Gergő tekerte kapura a labdát a bal oldalról, a kapus a közvetlenül előtte megpattanó labdát kiejtette, Barta István pedig érkezve közelről a hálóba továbbította a kipattanót: 2-1. A félidőben így már 1 gólos előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A második félidő pedig ott folytatódott, ahol az első véget ért. Csapatunk folyamatosan jött előre több alkalommal is megszerezhette volna a megnyugtató 3. találatot, azonban ehelyett majdnem Kaszony egyenlített az egyik kontrából: az első vendég gól szerzője Szetya kapott remek kiugratást, azonban Kertész hatalmas ziccerben hárított, ezzel megőrizte előnyünket. A kaszonyi csapat ezzel pedig utolsó valamirevaló helyzetét is elpuskázta (hiszen mint később kiderült több lehetőségük már nem akadt), szemmel láthatóan a második félidő közepére el is fáradtak, s a hazai csapat percei következtek: az egész meccsen parádésan futballozó Dávid "iniestásan" ugratta ki az egész meccsen tarthatatlan Yokot, aki jobbal(!) 16-ról a bal alsóba bombázott: 3-1. Ezt követően tovább növelhettük volna előnyünket, hiszen Nagy Sanyi, Yoko, Januta, majd Fejes előtt is újabb komoly lehetőségek adódtak, ám a végén mindegyikük hibázott. A mérkőzés krónákájához hozzátartozik még a korábban egy csapatban futballozó Szegedi és Yoko kakaskodása :), illetve néhány másodperccel a lefújás előtt egy Barta Tibor által eltalált kapufa. Az eredmény már nem változott, csapatunk pedig hosszú idő után első hazai mérkőzésén győzelemmel mutatkozhatott be hazai közönsége előtt.

Ifjúsági csapatunk is pályára lépett, s a mérkőzés végéig nyomás alatt tartották a vendégcsapatot, aminek végül meg is lett az eredménye, hiszen a lefújás előtt néhány perccel a felnőtt csapatból visszajátszó Bajusz megszerezte a győztes találatot. Így kettős győzelemnek örülhetett a hazai publikum. HAJRÁ SOM!

 

Beregszászi járási bajnokság 6.forduló (2011.05.29)
Felső osztály
FC Déda - FC Jánosi 5-1 (ifi 1-0)
FC Zápszony - FC Badaló 2-9 (ifi 3-7)
FC Gát - FC Vári 3-1 (ifi 1-3)
FC Bakos - FC Csillag 0-1 (ifi 2-0)
FC Som - FC Kaszony 3-1 (ifi 1-0)
FC Remete - FC Nagybégány 0-1 (ifi 3-3)
Szabadnapos: FC Bereg
Alsó osztály:
FC Bene - FC Gut 3-0
FC Papi - FC Borzsova 0-4
FC Druzsba - FC Muzsaly 2-2
FC Csetfalva - FC Beregújfalu 1-2
FC Kigyós - FC Rafajna 2-5
FC Bátyu - FC Csoma 1-0
(Forrás: scberegvidek.net)

2011. 05. 22.

Fontos 3 pont Nagybégányban

FC Nagybégány - FC Som - 0-1 (ifi: 1-1)

Gólszerzők: Sárközi (ifi: Nagy Alex)

FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs., Sebestyén, Sárközi (Fejes), Boldizsár - Bacskai (Deme), Barta T. (Bajusz), Dávid, Kovács - Januta (Nagy S.), Barta I.

 

Csapatunk a járási bajnokság 5. fordulójában Nagybégányban lépett pályára. Bégány egy idegenbeli, Bakosban aratott meglepetésgyőzelemmel melegített az összecsapásra, Som pedig zsinórban elszenvedett két vereség után próbált meg javítani.

A mérkőzés parázs hangulatban, nagy iramban kezdődött, s mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Csapatunk pedig nagyon gyorsan a vezetést is megszerezte: Sárközi kapott labdát az ellenfél kapujától mintegy 30 méterre, majd lövésre szánta el magát, s hatalmas gólt ragasztott a bégányi kapuba: 1-0. Azonban amilyen gyorsan megszereztük a vezetést, olyan gyorsan majdnem ki is engedtük a kezünkből: jobb oldalon vezetett akciót a hazai csapat, a beadásra pedig a hosszú oldalon teljesen üresen érkezett a bégányi támadó, kapusunk Kertész azonban hatalmas bravúrral, átérve a másik sarokra hárította a lövést. Ezt követően Januta előtt adódott 2 óriási lehetőség - mind a két alkalommal egyedül vezethette a hazai kapura a labdát -, azonban előbb a kapufa, majd a kapus hárított. A másik oldalon pedig Kertész ismét néhány szép és fontos védéssel vétette magát észre. A félidő hátralévő részben pedig a játékvezető került a középpontba: az egyébként egész mérkőzésen nagyon dúrván játszó hazaiak egyik játékosa megütötte, majd megrúgta Janutát, a játékvezető pedig komikus módon előbb felmutatta a piros lapot, majd néhány pillanattal később erős hazai nyomásra meggondolta magát és felmutatta a sárgát ugyanannak a játékosnak (korrekt játékvezetés mellett legalább 2 emberrel kevesebben kellett volna a hazai csapatnak befejezni a mérkőzést). A félidőben már nem változott az állás, így egy gólos előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A második félidőben is ugyanaz a parázs, nagy iramú játék folyt a pályán, csapatunk pedig sorra alakította ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Az egyik formás akció végén - Dávid saját térfeléről megindulva Bacskaihoz továbbított, majd visszakapva a labdát - a kapufát találta el. Csapatunk a mérkőzés előrehaladtával a folyamatos cseréknek köszönhetően erőben a hazai csapat fölé kerekedett, s a mérkőzés ezen szakaszában Bacskai és Kovács előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre, de lövéseik vagy elkerülték a kaput, vagy a hazai kapus bravúrral hárított. Bégány minden követ megmozgatott az egyenlítésért, de nem sikerült komolyabb helyzetett kialakítaniuk. Ellentétben a másik oldalon a véghajrában még Fejes, Kovács és Bacskai is növelhette volna az előnyünket. Az eredmény azonban már nem változott, így két vesztes meccs után csapatunk újra győzelemnek örülhetett.

Ifjúsági csapatunk hasonlóan a jánosi meccshez ismét rengeteg helyzetet, s köztük egy 11-est is elpuskázva hátrányba került, azonban ezuttal a második félidőben Nagy Alex góljával sikerült kiharcolni az egyenlítést, így 1 ponttal távoztak Nagybégányból.

 

Beregszászi járási bajnokság 5.forduló (2011.05.22)

Felső osztály:
FC Vári - FC Zápszony 2-0 (ifi 2-3)
FC Badaló - FC Déda 3-0 (ifi 7-0)
FC Jánosi - FC Remete 4-0 (ifi 3-2)
FC Nagybégány - FC Som 0-1 (ifi 1-1)
FC Kaszony - FC Bakos 4-1 (ifi 1-0)
FC Csillag - FC Bereg 5-0 (ifi 3-0)
Szabadnapos: FC Gát
Alsó osztály:
FC Druzsba - FC Bátyu 2-0
FC Muzsaly - FC Papi 4-3
FC Borzsova - FC Bene 0-0
FC Gut - FC Kigyós 2-1
FC Rafajna - FC Csetfalva 2-0
FC Beregújfalu - FC Csoma 1-3
(Forrás: scberegvidek.net)
2011. 05. 15.
Kettős vereség Jánosiban

FC Jánosi - FC Som - 1-0 (ifi: 1-0)
FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs. (Kovács), Sebestyén B., Sárközi, Boldizsár - Barta I., Fejes, Dávid, Barta T. (Nagy S.) - Januta (Bajusz), Bacskai (Horváth)
A somi pálya javítási munkálatai miatt csapatunk, felcserélve a pályaválasztói jogot, ezuttal Jánosiban lépett pályára. Jánosi két vereséget követően az elmúlt héten hazai pályán megverte az addig 100%-os Bakos csapatát, Som azonban egy remek első félidőt követően, 2-1-es vezetés után súlyos vereségbe szaladt bele a bajnokesélyes Badaló otthonában.
A mérkőzés somi mezőnyfölénnyel kezdődött: csapatunk tetszetős, kombinatív játékkal többször is eljutott a jánosi kapu elé, ám komoly lehetőséget nem sikerült kialakítani. A kezdeti meddő mezőnyfölényt követően Jánosi kijött a szorításból, s az első valamirevaló helyzetét a 20. perc tájékán - kihasználva a somi védelem megingását - gólra is váltotta. Egy szabálytalanságot követően a játékvezető szabadrúgást ítélt a somi kaputól mintegy 18-20 méterre. Miközben csapatunk a sorfal felállításával volt elfoglalva, Jánosi gyorsan elvégezte a szabadrúgást, s a hazaiak támadója senkitől sem zavartatva Kertész mellett a hálóba gurított: 1-0. A gól láthatóan megfogta csapatunkat, a félidő végére azonban így is megszerezhettük volna az egyenlítő találatot: Januta ugrott ki a leshatáron, ám szemben a kapussal a kapu mellé lőtt, így 1 gólos hátrányban vonulhatott csapatunk pihenőre.
A második félidőben Som mindent egy lapra feltéve támadott - ezt bizonyítja a 3 csatáros játék -, Jánosi pedig hősiesen védekezett. Helyzetek azonban mégis a vendég kapu előtt adódtak inkább, s több esetben is Kertész bravúrjára volt szükség, hogy ne nőjön a hazaiak előnye. Csapatunk támadásai ugyanakkor rendre elhaltak a jánosi 16-os előterében. Ideges, megtört, fáradt csapatunk azonban még így is megszerezhette volna az egyenlítést, hiszen miután Barta István tisztára játszotta magát, ballal a kapu fölé lőtt. Mindent elmond a második félidőben mutatott játékunkról, hogy ez volt a legnagyobb lehetőségünk, jánosi így könnyen megőrizte előnyét a mérkőzés végéig, s teljesen megérdemelten otthon tartotta a 3 pontot. Csapatunk pedig elszenvedte idei 3. vereségét is, 4 mérkőzést követően, s ezzel nyugodtan kijelenthetjük, hogy várakozásainkon alul kezdtük a szezont.
Ifjúsági csapatunknak is tovább kell várnia első győzelmére, hiszen a rengeteg kihagyott helyzet végül megbosszúlta önmagát, s Badaló után ők is újabb vereséggel vonultak le a pályáról.
A Beregszászi járási bajnokság 4. fordulójának eredményei:

Felső osztály:

FC Déda- FC Vár 6-0 (ifi 1-1)
FC Zápszony - FC Gát 0-2 (ifi 6-2)
FC Bereg - FC Kaszony 5-0 (ifi 3-2)
FC Bakos - FC Nagybégány 1-2 (ifi 3-0)
FC Jánosi - FC Som 1-0 (ifi 1-0)
FC Remete - FC Badaló 0-4 (ifi 1-5)
Szabadnapos: FC Zirka

Alsó osztály:

FC Bene - FC Muzsaly 1-2
FC Papi - FC Druzsba 0-7
FC Csoma - FC Rafajna 0-0
FC Csetfalva - FC Gut 1-0
FC Kigyós - FC Borzsova 1-3
FC Bátyu - FC Beregújfalu 2-0

(Forrás: scberegvidek.net)

Kiváló első félidő után súlyos vereség Badalóban

FC Badaló - FC Som - 8-2 (ifi: 4-3)

Gólszerzők: Januta (2) (ifi: Djácsenko, Fejes R., Ködöböcz L.)

FC Som: Kertész - Sárközi (Barta F.), Sebestyén B., Ködöböcz Zs., Boldizsár - Barta I., Dávid, Barta T. (Gerics), Fejes (Nagy Á.) - Januta, Bacskai

 

Csapatunk a járási bajnokság 3. fordulójában Badalóban lépett pályára, az ellen a csapat ellen, mellyel szemben a téli kupa elődöntőjében 11-es párbaj után alulmaradt, s amely csapat az előző fordulóban Bakosban 1-0-ás vereséget szenvedett. Tehát hazai pályán nem lehetett más a céljuk, mint hogy kijavítsák az egy héttel ezelőtti kisiklást. Som egy magabiztos 4-0-ás, Váriban aratott idegenbeli győzelemmel melegített az összecsapásra. Ebből a szempontból minden adott volt tehát, hogy egy jó és izgalmas mérkőzést láthassanak a nézők. A somi csapatnak ugyanakko rengeteg problémával kellett megküzdenie a mérkőzés előtt, hiszen különböző okokból 9 alapember hiányzott a csapatból: Koi, Tar, Molnár, Ködöböcz László, Nagy Csaba, Nagy Sándor, Kovács, Bajusz és Yoko. Tehát nagyon nehéz mérkőzésre lehetett számítani somi szemszögből.

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy arra számítani lehetett: Badaló rögtön ostromai alá vette a somi kaput, s már az első percben csak szerencsével úsztuk meg kapott gól nélkül, hiszen a badalói támadó lövése a kapufán csattant. Ezt követően Som stabilizálta védelmét, Kertész jól védett, s csapatunk gyors kontrákkal veszélyezetett. Az egyik ilyenből pedig a vezetést is megszereztük: Bacskai kapott labdát a félpályánál, majd egy hosszú keresztpasszt követően Januta megelőzte védőjét, egyedül vezethette kapura a labdát, s higgadta a kapus mellett a hálóba gurított: 0-1. Ez még nagyobb erőbedobásra sarkallta a badalói csapatot, ám igazán nagy helyzet ekkor még csak szabadrúgásokból és szögletekből adódott. A félidő közepe táján azonban megszerezte az egyenlítést Badaló: a badalói támadó indult a pálya közepén majd a kényszerítőt vissza kapva Kertész mellett a hálóba lőtt. Nem sokáig örülhetett azonban a hazai csapat, hiszen a félidő vége előtt ismét megszerezte a vezetést a somi csapat: Boldizsár szerzett labdát a saját térfelén, Fejes pedig egyből kiugratta a felezővonalnál helyezkedő Janutát, aki kisértetiesen hasonlóan az első gólhoz értékesítette helyzetét. Így 2-1-es vezetéssel vonulhattunk szünetre.

A második félidő aztán sajnos nem úgy alakult, ahogy arra az első félidő alapján számítani lehetett. Badaló áttért a 3 csatáros játékra, ami szemmel láthatóan komoly zavarokat okozott a védelmünkben. Az egyik ilyen megingásból pedig Badaló megszerezte az egyenlítő találatot. Röviddel az egyenlítő találatot követően pedig már a vezetést is megszerezhették volna, ám az erősen véleményesen megítélt büntető kimaradt. Ezt követően Januta egy szögletet követően kis híján megszerezte csapata és saját maga 3. találatát, ám fejese a keresztlécen csattant. A mérkőzés 60. percétől pedig megindult a badalói henger. Som szemmel láthatóan elfáradt, 2 sérülés miatt pedig 2 teljesen újonc labdarúgónak kellett pályára lépnie. Ez pedig végezetesnek bizonyult. Badaló sorra alakította ki helyzeteit és szerezte góljait az erejével elkészült és szétesett csapat benyomását keltő Som ellen. A vége sajnos nem tükrözi az egész meccs képét, hiszen a badalói győzelem bár teljesen megérdemelt, ilyen különbség normális esetben még erős jóindulattal sincs a két csapat között. Bebizonyosodott, hogy a járás talán legjobb csapatához nem lehet csupán 11 alapemberrel elutazva pontot szerezni, s 90 percen keresztül elviselni a badalói nyomást. Gratulálunk nekik a győzelemhez!

Ificsapatunk is pályára lépett, amely a félidei 3-0-ás hátrányt követően majdnem pontot szerzett, hiszen a második félidőben Djácsenko Vitál, Fejes Roland és Ködöböcz Levente góljaival 4-3-ra módosították az eredményt. Ezzel pedig elszenvedték első vereségüket az idényben.

Vasárnap csapatunk a hazai pálya munkálatai miatt ismét idegenben, ezúttal Jánosiban lép pályára, ahol nem lehet más célja, minthogy kijavítsa ezt a csúnya kisiklást. EGY CSAPAT, EGY TÁBOR, EGY CÉL! HAJRÁ SOM!!!

 

A 3. forduló eredményei:

 

Felső osztály:

FC Gát - FC Déda 1-2 (ifi 2-0)
FC Vári - FC Remete 1-0 (ifi 1-0)
FC Badaló - FC Som 8-2 (ifi 4-3)
FC Jánosi - FC Bakos 1-0 (ifi 1-3)
FC Nagybégány - FC Bereg 2-1 (ifi 4-0)
FC Kaszony- FC Csillag 1-4 (ifi 1-0)
Szabadnapos: FC Zápszony

Alsó osztály:
FC Druzsba - FC Bene 1-2
FC Muzsaly - FC Kigyós 1-1
FC Borzsova - FC Csetfalva 1-1
FC Gut - FC Csoma 3-4
FC Rafajna - FC Beregújfalu 7-0
FC Papi - FC Bátyu 1-3
(Forrás: scberegvidek.net)

 

A Járási Bajnokság 2. fordulójának eredményei:

Felső osztály:
FC Déda- FC Zápszony 12-0 (ifi 3-0)
FC Csillag - FC Nagybégány 2-0 (ifi 1-0)
FC Bereg- FC Jánosi 2-1 (ifi 1-1)
FC Bakos- FC Badaló 1-0 (ifi 2-0)
FC Vári - FC Som 0-4 (ifi 2-2)
FC Gát - FC Remete 2-1 (ifi 3-0)
Szabadnapos: FC Kaszony
Alsó osztály:
FC Bene - FC Papi 6-1
FC Kigyós - FC Druzsba 1-3
FC Beregújfalu - FC Gut 2-1
FC Csoma - FC Borzsova 6-0
FC Csetfalva - FC Muzsaly 1-0
Szabadnapos: FC Rafajna

 

(Forrás:scberegvidek.net)


Geri remek videója a csapatról!

 

 

EGY CSAPAT, EGY TÁBOR, EGY CÉL! HAJRÁ SOM!

 

2011. 05. 02.

 

Sima győzelem Váriban

 

FC Vári - FC Som - 0-4 (ifi: 2-2)

Gólszerzők: Yoko (3), Januta (Ifi: Nagy Ádám, Nagy Alex)

FC Som: Kertész - Tar, Koi (Sebestyén B.), Sárközi, Boldizsár - Fejes (Nagy S.), Barta T. (Ködöböcz Zs.), Dávid (Barta F.), Yoko - Barta I. (Januta), Bacskai (Bajusz)

 

Csapatunk vasárnap Váriban lépett pályára a somi pálya javítási munkálatai miatt. Csapatunk dolgát megnehezítette, hogy Kovács váratlanul nem tudott a csapat rendelkezésére állni, ugyanakkor Yoko, Tar és Sebestyén Béla bemutatkozhatott idén csapatunkban.

Vári-SomA mérkőzés kezdetétől kezdve a somi csapat magához ragadta az irányítást, és ellentétben a két héttel ezelőtti gáti mérkőzéssel ezuttal mi szereztünk nagyon gyorsan vezetést a mérkőzés elején. Yoko kapott labdát a bal oldalon, keresztlabdáját azonban Barta István előtt kicsúsztatták. A labda a hosszú oldalon jövő Fejeshez került, aki visszaívelte a labdát a felzárkózó Yoko elé, aki egy pattanás után hatalmas gólt ragasztott a kapus fölött a hálóba: 0-1. Ez jelentős méréktben megnyugtatta csapatunkat, s türelmes, tudatos játékkal tartotta az eredményt. A vári csapat próbálkozott, de nem igazán sikerült komoly helyzetet kialakítaniuk, ezzel szemben a somi kontrák folyamatosan veszélyt jelentettek. Az egyik ilyen kontra végén Yoko lőtt volna 20 méterről kapura, azonban labdája elakadt a 16-oson belül egy vári kézben, a játékvezető sípja, azonban néma maradt (bár több kétes ítélete is volt a kárunkra, ezen a napon ő sem tudta megakadályozni győzelmünket). Egy gólos előnnyel vonulhattunk tehát pihenőre.

A második félidő ugyanott folytatódott, ahol az első végetért. Vári mindent megpróbált az egyenlítésért, folyamatosan jöttek előre, sikertelenül, eközben Som helyzetek sorát alakította ki gyors ellentámadásai után. Barta István előtt Yoko és Dávid labdája után is akadt lehetőség, ámr lövései a kapus kezében haltak el. A második félidő felénél már nagyon közel állt a somi csapat az újabb gólhoz. Előbb Yoko ugratta ki Bacskait a bal oldalon, aki okosan a második hullámban érkező Fejes elé ívelt, ő azonban kapásból, ha néhány centivel is, de fölé lőtt. Ezt követően Bacskai előtt adódott hatalmas lehetőség, egy jobb odalról érkező beadást követő fejesét azonban a kapus a kapufa segítségével hárította. Ekkor már nagyon érett az újabb somi gól, miközben Vári minden követt megmozgatott az egyenlítésért, de Bélabá beállásával (aki a megsérült Koi helyére állt be) még stabilabbá vált a védelmünk, s nem adódott komoly lehetőség a hazai csapat előtt. A vári csapat egyre inkább fáradt, míg Som minőségi cserékkel frissen tartotta csapatát. A csereként beállt Ködöböcz, Januta, Bajusz, Nagy és Barta Feri is új színt és lendületett tudott vinni a játékba. Itt bebizonyosodott, hogy milyen előnye van annak, ha nem csak 11 emberből áll egy csapat. Ennek köszönhetően végre sikerült tovább növelni előnyünket. Az egész meccsen káprázatosan futballozó YokotJanuta gólja után ugratták ki, aki óriási ziccerben önzetlenül Janutához passzolt, ő pedig előre vetődve az üres kapuba továbbította a labdá: 0-2. Itt azonban még nem volt vége: Dávid adott pazar labdát a kilépő Yokonak, aki hatalmas gólt ragasztott a rövid felső sarokba: 0-3. A vári csapat szemmel láthatóan nagyon elfáradt a mérkőzés végére, megpróbált mindent megtenni a becsületgólért, sikertelenül - mindent elmond a mérkőzésről, hogy Kertésznek egyszer kellett csak közbeavatkoznia az egész találkozón. Gólt pedig ismét Som szerzett: Januta saját térfeléről fantasztikus labdát adott Yokonak, aki lehagyva a védőkét, a kapus mellett is eltolta a labdát és az üres kapuba lőve megkoronázta vasárnapi teljesítményét: mesterhármas és 0-4! Több gól már nem született a mérkőzésen, azonban így is meggyőző teljesítménnyel korrigáltuk két héttel ezelőtti teljesítményünket.

Ifjúsági csapatunk fordulatos mérkőzésen játszott 2-2-es döntetlent. 1-0-ás hátrányt követően, előbb Lévai passza után Nagy Ádám egyenlített, majd Nagy Alex egalizált. Sajnos nem sikerült megtartani az előnyt, hiszen a mérkőzés vége előtt néhány perccel Vári megszerezte az egyenlítést. Ifjúsági csapatunk tehát 2. idegenbeli mérkőzésén is döntetlent ért el. EGY CSAPAT, EGY TÁBOR, EGY CÉL! HAJRÁ SOM!!!

 

 

A Járási Bajnokság 1. fordulójának eredményei:
Felső osztály:
FC Zápszony - FC Remete 0-0 (ifi 0-0)
FC Gát - FC Som 3-0 (ifi 1-1)
FC Vári - FC Bakos 1-2 (ifi 1-0)
FC Badaló - FC Bereg 2-0 (ifi 7-0)
FC Jánosi - FC Csillag 0-4 (ifi 2-1)
FC Nagybégány - FC Kaszony 1-3 (ifi 1-1)
Szabadnapos: FC Déda
Alsó osztály:
FC Papi - FC Kigyós 1-3
FC Druzsba - FC Csetfalva 1-1
FC Muzsaly - FC Csoma 3-1
FC Borzsova - FC Beregújfalu 1-0
FC Gut - FC Rafajna 0-0
Szabadnapos: FC Bene

 

(Forrás:scberegvidek.net)


Vereséggel kezdtünk Gáton

 

FC Artosz Gát - FC Som - 3-0 (ifi: 1-1)

FC Som: Kertész - Nagy Cs. (Ködöböcz Zs.), Sárközi, Barta T., Boldizsár - Barta I., Fejes, Dávid, Kovács - Januta (Nagy S.), Bacskai

 

Csapatunk vasárnap Gáton lépett pályára a járási bajnokság 1. fordulójában. A mérkőzés a lehető legrosszabbul kezdődött számunkra, hiszen a figyelmetlenségünket kihasználva már az első percben megszerezte a gáti csapat a vezetést: a középkezdést követően eladtuk a labdát, majd egy bal oldalról jövő beadást követően a gáti támadó közvetlen közelről a kapuba továbbította a labdát. A gól nagyon megfogta a somi csapatot, Gát pedig tovább támadott. Az első 10 percet követően már csapatunk is magára talált és több ígéretes akciót vezetett, főleg a bal oldalon, szögletek sorát végeztük el, ám komolyabb veszélyt egyik sem okozott. A félidő közepén azonban nagyon közel járt a csapat az egyenlítéshez, Boldizsár ívelt be egy szabadrúgást a bal oldalról, Fejes fejese azonban csak a kapufán csattant. Ezt követően Gát egy kontratámadás végén egy erősen véleményes 11-eshez jutott, amit értékesítettek is: 2-0. A félidő vége előtt még kialakulhatott volna egy komolyabb lehetőség, ám Januta labdaszerzését követően passz helyett a lövést választotta, ez azonban elkerülte a kaput. Így kétgólos hátrányban vonulhattunk pihenőre. A második félidő elején szervezettebbé vált csapatunk, ám a rutinos gáti csapat tartotta a labdát, így nem igazán tudtunk gólhelyzetbe kerülni. A második félidő közepe táján szabadrúgást végezhettünk el a 16-os oldalvonaláról, amibe közvetlenül a kapus előtt Bacskai még belecsúsztatott, ám a fejes néhány centivel elkerülte a kaput. Néhány perccel később egy szép összjátékot követően Dávid játszott volna vissza az alapvonalról a bent érkezőkhöz, ám labdája elakadt egy gáti védőben, így továbbra sem sikerült feljebb zárkóznunk. S ahogy ilyenkor lenni szokott - az ellenfél büntetett: a gáti támadósor játszott össze a 16-osunk előterében, s a visszakapott labdát a gáti csapatkapitány, Hidi juttatta a hálóba (más kérdés, hogy a gólt lesállás előzte meg). Ezzel már 3-0 volt oda. Csapatunk megpróbálta megszerezni a becsületgólt, ám Barta István és Tibi, valamint Norbi lövése is vagy elkerülte a kaput, vagy a kapus hárított. Ezzel megszakadt idei veretlenségi sorozatunk, s 10. mérkőzésünkön elszenvedtük első vereségünket. Két hét múlva hazai pályán Vári ellen kötelező javítanunk.

Ifjúsági csapatunk is pályára lépett vasárnap. A felnőtt csapathoz hasonlóan ők is korán hátrányba kerültek, ám a félidő vége előtt Fejes Roland és Demjén Tomi összjátékának köszönhetően utóbbi megszerezte az egyenlítést. További gól már nem született a mérkőzésen, így legalább 1 ponttal utazhattunk haza az első fordulóról. HAJRÁ SOM!

 

Rajtol a bajnokság!

 

Járási bajnokság Vasárnap végre kezdetét veszi a járási labdarúgó bajnokság 2011-es szezonja. Az előzetes várakozások azt mutatják, hogy az elmúlt évek legkiegyenlítettebb, legszorosabb és legizgalmasabb bajnoksága következik, hiszen a dobogós helyekért a szokásos 4 csapaton - Zirka, Badaló, Déda, Gát - kívül a téli kupán mutatott teljesítmény alapján Remete és a téli bajnokság meglepetéscsapatának kikiáltott SOM is joggal pályázik. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a téli kupán a legjobb 8 csapat között csak 11-esekkel alulmaradt Váriról és Jánosiról, a csoportmeccsek során komoly játékerőt képviselő Bakosról, a felkészülési mérkőzések során meggyőző teljesítményt nyújtó Nagybégányról, vagy a hazai pályán mindenkire veszélyes Kaszonyról. Tehát nagyon kiélezett csata várható a bajnoki címért, a dobogós helyekért, de még az élmezőnybe kerülésért is. Itt szeretném leszögezni, hogy a színvonalhoz reméljük a játékvezetők is adják majd magukat, és nem megint róluk fognak szólni a mérkőzések. Itt lenne az ideje egy tiszta bajnokságnak. Bízzunk benne, hogy az idei szezonnal ez is elérkezik.

A bajnokság első fordulójában csapatunk mindjárt egy rangadóval kezd Gáton, a téli kupa nyitómérkőzésének visszavágójával (reméljük hasonlóan jó játékkal és eredménnyel). Az idei év egyelőre felemás a két csapat számára, hiszen amíg Som veretlenül, bronzéremmel zárta a téli kupát, addig Gát a csoportkörből való nyögvenyelős továbbjutás után azonnal elvérzett a 8 között. A felkészülési mérkőzések során csapatunk előbb Váriban diadalmaskodott, majd Jánosiban is nyert, bár a játék mindkét esetben - főleg Jánosiban - hagyott némi kívánnivalót maga után. Gát egy meggyőző 6-2-es győzelemmel melegített Jánosiban, ezt követően azonban Váriban 3-3-as döntelent játszott, valamint meglepetésre egy gólos vereséget szenvedett hazai pályán Nagybégánytól. Bár papíron nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de a téli kupán mutatott teljesítményünkkel és szurkolóink támogatása segítségével meglepetést okozhatunk, s ponttal, esetleg pontokkal térhetünk haza. Reméljük, nem a hazai pálya "lejtése" fogja ezt megakadályozni!

A fordulóban ezen kívül érdekesnek ígérkezik a téli kupa negyeddöntőjének visszavágója, a Jánosi - Zirka összecsapás (kérdés, hogy mennyire fogja rányomni a bélyegét a mérkőzésre az elmúlt heti tragédia), illetve két - a várakozásoknak megfelelően - középmezőnyi rangadó, a Vári - Bakos és a Nagybégány - Kaszony mérkőzés is. A forduló másik két mérkőzésén előzetesen Zápszonyban sima remetei, míg Badalóban sima hazai győzelem várható Nagybereg ellen. Persze a fociban az a szép, hogy a labda gömbölyű és a pályán bármi megtörténhet!

Ne feledjük el, hogy vasárnap nem csak felnőtt labdarúgóink számára indul a szezon, hanem ifjúsági csapatunknak is rajtol a bajnokság. A biztató Jánosiban mutatott teljesítményt követően, a betegségekből felépülőkkel kiegészülve mindenképpen győzelmet várunk a fiataloktól ! HAJRÁ SOM!

 

A forduló menetrendje (kezdési idő: ifi: 13.30; felnőtt: 15.00):

Gát - SOM

Zápszony - Remete

Vári - Bakos

Badaló - Nagybereg

Jánosi - Zirka

Nagybégány - Kaszony

Szabadnapos: Déda


A 2011-es Járási Labdarúgó Bajnokság 1. osztályának menetrendje:

Sorsolás 2011

Vendégkönyv

Kép újratöltsée
  • dx13
    2011-05-16 12:23:05
    Köszi Norbi elégedett vagyok,de ne érts félre inkább örülj,hogy ilyen magamfajta oreg motoros is olvassa a honlapodat.Ezért az épitő jellegü kritikáért ne haragudj.Én amúgy sem szoktam senkit becsmérelni.Csak örülök az okos ,értelmes fiataloknak,amilyen te is vagy.
  • Norbi
    2011-05-14 11:50:23
    Tessék, dx13! Mondtam, hogy ami késik nem múlik, s azt is hogy van önkritikánk! Remélem megelégedve fogadja a beszámolót ;)
  • dx13
    2011-05-12 06:58:17
    Tudom,hogy vizsgák lesznek mivel a fiam is ott tanul.
  • dx13
    2011-05-12 06:56:30
    Nem akartalak sértegetni,csak megjegyeztem.
  • Norbi
    2011-05-11 17:56:24
    De van önkritika, csak mivel én szerkesztem a honlapot és egyetemen tanulok, ahol most vizsgaidőszak van, így kevesebb az időm. Ezáltal sajnos még nem sikerült megírnom a beszámolót. De ami késik, nem múlik, nyugi;)
  • dx13
    2011-05-11 13:26:17
    Bocs én azt hittem ez egy fórum.
  • dx13
    2011-05-11 13:24:33
    most akkor mi van? Ha kikaptok akkor nincs önkritika?
  • 2011-05-08 14:57:51
    BADALÓ-SOM 8-2
  • Norbi
    2011-04-23 05:41:24
    Tiszteletem! Hát szép is lenne a dobogón végezni:)
  • 2011-04-21 16:50:14
    szia Norbi-remélem Gát és Som is a dobógón lesz)
  • Norbi
    2011-04-20 13:07:07
    kacsó13, igaz, jó meccs volt vasárnap, bár szerintem a végeredmény egy kicsit túlzó. Nem hiszem, hogy van ennyi a két csapat között. A Nagybégány elleni meccsetekről a Beregvidék honlapján írtak. Onnan vettem én is.
  • 2011-04-18 13:37:02
    A cikkben van egy elírás... ugyanis Gát Bégányyal nem játszott felkészülési meccset, sem itt, sem idegenben. Amúgy minden egyéb helyes. Tegnap jó kis meccset játszottunk, jó csapatotok van, hajrá.
  • 2011-04-04 13:02:31
    Mivan jancsi nagy a szád!!Ha a Somiak megtalálnak neked annyi kis öcsi!!!Értve sz***
  • ifj. Hegedüs Attila (chelsea11@indamail.hu)
    2011-04-02 06:12:07
    Ki a halál ez a "jancsi" ...(szándékosan írom kis betűvel :D) Te kölök ne lássalak meg élőben , mert olyan *l*adt g*c*t kapsz a pofádba, hogy egy hétig nem fogsz felkelni... Mit képzelsz te ki vagy ember ? -.-" Megkereslek hol laksz szét verünk a Somiakkal :D ! Ezt garantálom
  • 2011-03-16 16:22:46
    :D Szegény 140 centitől egy mm-rel sem nagyobb! De jól játszik! Csatárnak megfelel!
  • kisfejes
    2011-03-14 16:29:04
    Jancsika az egészséged érdekében először vegyél be egy aspirint. Nem kell azon idegeskedni, hogy te nem tudsz honlapot csinálni, meg Dédának nincsen és jössz pattogni a somira. Úgy hallottam , hogy akarsz játszani a dédai ifibe, majd meglátom hogy a meccsen is ilyen nagy lesz a szád!!!
  • 2011-03-11 18:17:58
    som,mit ért el ez a csapat kérdem én tőletek.legyyetek szivesek töröljétek le ezt a honlapot.Ugy csináltok mint ha a Chelsea lenétek.
  • Norbi
    2011-03-10 09:44:44
    Köszönjük, Tihi! Nagyon jó meccset játszottunk vasárnap! Mindkét csapat megérdemelte volna a döntőbe jutást! Remélem a bajnokságban ismét játszhatunk egy nagyon jó, színvonalas meccset! Üdv, Norbi
  • 2011-03-09 22:25:41
    GRATULÁLOK SOMNAK IGAZI CSAPAT CSAK IGY TOVABB.PEDIG BADALAI VAGYOK
  • 2011-03-09 19:00:37
    Hát somnak ennyi volt hála ISTENNEK Badaló kiejtette ! Ati jbb ha nem dumálsz mert Déda jobb mint som ! Hajrá DÉDA!
  • somi szurkoló
    2011-03-08 16:57:12
    HAJRÁ SOM MINDENT BELE
  • egy somi vezérbika
    2011-03-04 15:41:57
    Jancsika, ha még egyszer te vagy bármelyik hozzád hasonló cimborád egy rossz vagy trágár szót is mer írni ezen a honlapon, ígérem, hogy még azt is meg fogod bánni, hogy megszülettél!
  • 2011-03-04 12:30:16
    Egy kis szar takony kölyök! És valóban én küldtem neki a meghívót, de már meg is bántam! A dédai ifjúsági csapatba szeretne most jönni! Még csak 13 éves, azt sem tudja mit beszél! És Jancsika még egyszer ne merd lebecsmérelni a Somi csapatot! Mert kapsz a pofádra! Úgyhogy úgy gyere le edzésre!
  • Norbi
    2011-03-03 20:23:27
    Dencsi, ki ez a Szokolovics János? Tudom, hogy ismered, mivel te küldted neki a meghívót myvipre! A somiaktól nem tűröm el, hogy trágár szavakat használjanak a honlapon, nemhogy egy kis senkiházi tacskótól... Várom a válaszod! Üdv, Norbi
  • 2011-03-03 19:42:32
    Én egy szóval sem mondtam hogy SOM b**i csapat! Sőt! Szurkolok nekik, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!
  • 2011-03-03 17:49:28
    Modorálva!
  • pallagi jancsi (dákó) (Jancsi.szokolovics@citromail.hu)
    2011-03-03 15:41:33
    anyátok picsájat ti gecik mi a faszt irogattok itt ennyit. som az alvatt gecit nyalják ki az annyuk picsájából-tehát anyabaszók.meg buzik jól mondod dencsi badalló is buzi csapat ugy mint a csillag
  • Jozso
    2011-02-23 05:58:51
    OK,rendben van szolok neki !!!
  • Norbi
    2011-02-22 18:57:36
    Jozso, nincs angolul és nem is lesz, mivel erre nincs időm! Ha sógorod kérdezte, neki levelet szándékozok írni, ahogy időm engedi!
  • Jozso
    2011-02-22 18:43:15
    Csak azt szeretném kérdezni tőled Norbi , hogy megvan e már Angolul ez a weboldal ????
  • Norbi
    2011-02-22 17:56:25
    Köszi szépen! Nekünk az volt a célunk, hogy jussunk tovább a csoportból - ezt már teljesítettük! Szóval már nincs rajtunk teher, de azzal, hogy megvertük Gátot, meg 100%-osan mentünk tovább az egyik legerősebb csoportból már kívülről még többet várnak tőlünk, azt legalábbis igen, hogy Várit még verjük meg! A 4 között meg úgy gondolom bármi megtörténhet! Szerintem mindenki ellen van keresnivalónk! Remetén én is úgy hallottam, hogy több ungvári és volt beregvidékes játszik, többek között Szlivka, aki tavaly szórta a gólokat! Szóval ne számítsatok könnyű meccsre! Sok sikert a honlap készítéséhez, ha kész lesz linkeld be és megnézzük! Üdv, Norbi
  • 2011-02-22 15:31:39
    Én is ennek a döntőnek örülnék a legjobban :D Sok sikert Vári ellen, nem a legnehezebb csapat, ha Gátot sikerült megvernetek, akkor Várit simán veritek! Szóval sok sikert! De nekünk viszont Remete ellen nem lesz olyan könnyű, mert állítólag ott játszanak a régi Beregvidékesek ! De ebben nem vagyok biztos mert csak hallottam! Amúgy jó a weboldalatok! Gratulálok a készítéséhez, és sok sikert a folytatáshoz! Én is elkezdtem egy weboldalt készíteni Dédának, de még csak az alap van meg! Remélem valami összejön!
  • Jozso
    2011-02-22 08:28:02
    Szóra sem érdemes hiszen ez csekélység ahhoz képest, amilyen örömöt ti egy megnyert mecsel nyújtotok nekem !!!! Edig minden mecseteken ott voltam, és remélem hogy ez továbbra is így lesz , és szurkolhatok legjobb és kedvenc csapatomnak !!! Mégegyszer elnézéseteket kérem a trágár szavakért !!!! EGY CSAPAT, EGY TÁBOR , EGY CÉL !! HAJRÁ SOM !!!!!!
  • Norbi
    2011-02-21 22:28:34
    Jozso, köszi szépen a gratulációt a csapat nevében is! Örülök, hogy többet nem lesznek olyan hozzászólásaid! Mutassuk inkább azt, hogy egy szimpatikus csapat vagyunk, hiszen ez az igazság! Dencsi, köszönjük az elismerést! Bár kicsi az esély rá, hogy a Téli Kupán találkozzon a két csapat, hiszen ez csak a döntőben történhetne meg, de reménykedjünk benne, hogy a járás két legszimpatikusabb csapata fogja játszani a döntőt;) Mi azon leszünk, remélem ti is! Hajrá Som!
  • Jozso
    2011-02-21 21:08:44
    Norbi gratulálok a gólodhoz és a többiekéhez is !!! Nagyon jól csináltátok !!! EGY CSAPAT, EGY TÁBOR, EGY CÉL ! HAJRÁ SOM !!!!! :):):):):):)
  • Jozso
    2011-02-21 20:55:30
    Elnézésedet kérem Norbi a durva kifejezésekért !!! Többet ígérem hogy nem fordul elő !!!! Mégegyszer elnézést kérek Norbi és tőled is Dencsi !!!!!! Nembaj Dencsi !! Rendben van Norbi !!! Hanygolom !!! Mégegyszer elnézést kérek !!4
  • 2011-02-21 20:10:20
    Elnézést kérek annak a retardáltnak a nevében is, aki az én nevembe irogat! Bocs Jozsó, de én egy rossz szót nem irtam! De látom vannak olyan emberek, akik félnek felvállalni magukat, és más nevében irogatnak! Szóval nem én irtam, hanem valami retardált gyerek!!!
  • Norbi
    2011-02-21 17:32:06
    Jozso, légy szíves az ilyen hozzászólásokat hanyagold! Ne süllyesszük a honlap színvonalát trágár szavakkal! Hadd írjon, amit akar, szíve joga! De mi ne alacsonyítsuk le magunkat ilyen szintre! Csak szurkoljunk a csapatnak! Rendben van?:) HAJRÁ SOM!
  • valaki
    2011-02-21 16:17:50
    köszönjük dencsi a fiúk nevében is!!!
  • Dencsi
    2011-02-21 13:25:52
    Igen ismerek néhány játékost, de nem sokat! De ők nagyon jól játszanak, fiatalok, és ha így folytatják nagy sikert elérhetnek! Sok sikert!
  • valaki
    2011-02-21 10:56:15
    Hallod dencsi,ha az edzőt ismered,akkor a játékosokat is kellene,mert ezt a csapat már 3 éve is együtt játszott,ugyh jobb ha hallgatsz!!!
  • Dencsi
    2011-02-20 15:57:33
    Anyád a csicska! Csak úgy mondom, hogy Déda- Beregvidék 7-1! És nem csak tévéből nézem a focit, mert játszok is Dédában! És ha majd a 2 csapat összetalálkozik szórunk nektek egy párat!
  • Jozso
    2011-02-20 13:41:39
    Som-Kaszony 3:0 !! Na ehez szoly hozá Dencsike vagy inkáb ugy hivlak hogy ( Dencsicska ) mert egy csicska vagy ! EGY CSAPAT,EGY TÁBOR,EGY CÉL! HAJRÁ SOM !!!!
  • Robi!!!!! (roobi3@rambler.ru)
    2011-02-18 22:20:23
    te csak a tevebol tudod h mi az a foci!!!! vagy mamad meselte el neked!!!
  • Dencsi
    2011-02-18 18:47:04
    Majd meglátjuk mit csinál som a Téli Kupán meg a bajnokságban ! Egy olyan nagy 0 lesz mint amilyenek ti vagytok! Az edző előtt le a kalappal! Mert őt ismerem, de a csapat még nem elég jó! Még 2-3 évet le kell húznia a bajnokságban, hogy valamit elérjen! De majd meglátjuk mi lesz! A Téli Kupát 99% hogy nem Som fogja megnyerni!
  • Jozso
    2011-02-18 17:03:45
    Igazad van ati kicsit nagy pofája van enek a Dencsikének de majd meglátom mit szol ha som nyeri meg !!!!!! Mert Déda egy akkora nagy kerek nola mind enek a Dencsikének a szája !!!!! Amit legközelebb evésre használjon !!!!!
  • kicsike
    2011-02-18 08:07:16
    Mi van Dencsike, a somi honlapra jössz pattogni, mert Dédának nincsen. :D:D:D:D:D:DXDXDXDXDXDXDX
  • Robi !!!!! (roobi3@rambler.ru)
    2011-02-17 22:10:02
    MEG NEKED!!!!
  • 2011-02-15 17:46:07
    Pofája a lónak van, meg neked! :P
  • 2011-02-13 16:36:13
    AKÁRHOGYIS FÁJ, GYERENKOVECC ASZTÁR!
  • ifj. Hegedüs Attila (chelsea11@indamail.hu)
    2011-02-12 13:35:23
    Látom a pofád megvan ;)
  • 2011-02-11 13:26:25
    Som hiába harcol, Déda, Badaló, Zirka ellen egy nagy 0 lesz! Ez van, nem kell sirni! És még annyit ifj.Hegedűs Attila hogy nem fogom be a pofám mert ez az oldal azért van, hogy véleményeinket irjuk le! Nekem ez a véleményem szóval ennyi som! :D :P :D :P
  • Eve
    2011-02-11 10:37:21
    Honnan tudod Dencsike,h Som nem lex benne a top 3-ban???Som mindig minden körülmények között harcol!!!!HAJRÁ SOM!!!
  • Ferenci
    2011-02-11 09:49:27
    Akét brazil FOCISTÁT kel megfogni és Kovacsot kel harcba inditani MINDIG MINDEN KÓRÜLMÉNYEK KÓZÓT
  • 2011-02-11 07:44:37
    miért DEncsike ..szted Déda benne lesz ??? :)))))))))))))))))))):D
  • ifj. Hegedüs Attila (chelsea11@indamail.hu)
    2011-02-10 18:43:54
    Dencsi vagy befogod, vagy bajok lesznek -.-"
  • 2011-02-10 18:23:24
    100% hogy Som a top 3-ban nem lesz benne! Hajrá Déda!
  • 2011-02-07 19:55:29
    áhh non kemény, de állat xD szentem som és kaszony lex a 2 tovabbjuto, de a tavaszi szezont 100% som viszi :D
  • Rizdorfer Istvan (kopi27@citromail.hu)
    2011-02-07 18:11:39
    Adjon az Isten Csak így tovább! Hajrá SOM!!! Szebb Jövőt!
  • ifj. Hegedüs Attila (shaktardonyeck@gmail.com)
    2011-02-02 18:24:48
    am meg szerintem Kovács volt a legjobb XD
  • ifj. Hegedüs Attila (shaktardonyeck@gmail.hu)
    2011-02-02 16:37:29
    Nem kérdéses :D Som a király :D De valahogy reklámozni kellene az oldalt,mert elég kevés hozzá szólás ahogy elnézem :P
  • Simon József (jozso1996@freemail.hu)
    2011-02-01 14:58:04
    Beregsom a sztár akár hogyis fáj
  • 2011-02-01 13:09:28
    Hajrá Som!!!! Mi vagyunk a legjobbak

 

Hírek

  • FC Som - FC Artosz Gát - 3-0 (ifi: 6-0)
    2012-05-22 12:14:52

    Gólszerzők: Fejes, Kovács, Januta

    FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs., Resko, Mizun, Kovács (Boldizsár) - Bacskai (Kádár), Dávid, Fejes (Horváth), Sárközi - Szolomka (Januta), Szabó

  • FC Nagybégány - FC Som - 2-0 (ifi:0-2)
    2012-05-22 12:12:45

    FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs. (Boldizsár), Resko, Mizun, Kovács - Bacskai (Ködöböcz N.), Sárközi (Fejes), Dávid (Nagy S.), Danku - Szolomka (Kádár), Szabó

  • FC Som - FC Badaló - 0-2 (ifi: 0-1)
    2012-05-10 09:38:47

    FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs. (Nagy S.), Resko, Mizun, Kovács - Bacskai, Fejes (Nagy Cs.), Dávid, Boldizsár - Szabó, Szolomka (Ködöböcz N.)

  • FC Jánosi - FC Som - 4-1 (ifi: 1-3)
    2012-05-10 09:37:41

    Gólszerző: Mizun

    FC Som: Kertész - Sárközi (Ködöböcz N.), Resko, Mizun (Szolomka), Boldizsár - Bacskai, Fejes, Dávid, Danku - Januta, Szabó

  • FC Som - FC Kaszony - 3-0 (ifi: 3-0)
    2012-04-23 07:46:20

    Gólszerzők: Fejes (2), Bacskai

    FC Som: Kertész - Ködöböcz Zs. (Nagy A.), Resko (Nagy S.), Mizun, Boldizsár - Bacskai (Kádár), Sárközi, Dávid, Kovács (Szolomka) - Fejes, Szabó

  • FC Som - FC Artosz Gát - 2-2 (0-2, 11-esekkel: 3-0)
    2012-03-26 08:28:59

    Gólszerzők: Sárközi, Sebestyén

    FC Som: Kertész J. - Ködöböcz Zs., Resko, Sárközi, Ködöböcz L. (Barta) - Bacskai, Fejes J., Dávid, Sebestyén - Fejes N., Januta

  • FC Som - FC Nagybégány - 0-1 (0-0)
    2012-03-21 16:36:12

    FC Som: Kertész J. - Ködöböcz Zs., Resko, Mizun, Sárközi - Barta, Dávid, Fejes J., Boldizsár (Nagy A., Januta) - Bacskai, Fejes N.

  • FC Som - FC Jánosi - 3-0 (3-0)
    2012-03-12 00:00:40

    Gólszerzők: Januta (2), Fejes N.

    FC Som: Kertész J. - Ködöböcz Zs. (Kertész L.), Resko, Mizun, Sárközi - Bacskai (Barta), Fejes J., Dávid (Ráti), Kovács (Boldizsár) - Januta (Nagy A.), Fejes N.

  • FC Som - FC Kisbégány - 2-1 (1-1)
    2012-03-05 09:16:54

    Gólszerző: Fejes N. (2, az elsőt 11-esből)

    FC Som: Kertész J. - Ködöböcz Zs., Resko, Mizun, Boldizsár (Kovács) - Bacskai, Barta (Baksa), Dávid, Sárközi - Januta (Nagy A.), Fejes N.

  • FC Som - FC Bátyu - 0-0
    2012-02-27 00:02:46

    FC Som: Kertész J. - Ködöböcz Zs., Resko, Mizun, Boldizsár - Bacskai (Ködöböcz N.), Dávid (Sárközi), Barta, Kovács - Januta (Ráti), Fejes N.

  • FC Som - FC Kaszony - 1-0 (1-0)
    2012-02-27 00:00:43

    Gólszerző: Januta

    FC SOM: Kertész J. - Ködöböcz Zs., Resko, Mizun, Boldizsár - Bacskai (Fejes N.), Dávid (Barta), Fejes J., Kovács (Sárközi) - Januta (Ködöböcz N.), Sebestyén

  • FC Som - FC Déda - 1-1 (1-1)
    2012-02-22 21:40:38

    Gól: Öngól

    FC Som: Kertész J. - Ködöböcz Zs., Resko, Mizun, Boldizsár - Bacskai, Dávid, Barta (Fejes J.), Sárközi (Kovács) - Januta (Fejes N.), Sebestyén

  • FC Som - FC Bakos - 3-0 (1-0)
    2012-02-13 09:23:15

    Gólszerzők: Januta, Fejes N., Bacskai

    FC Som: Kertész J. - Ködöböcz Zs. (Kertész L.), Resko, Mizun, Boldizsár (Ködöböcz L.) - Bacskai, Barta T. (Baksa), Dávid, Sárközi (Kovács) - Januta (Nagy A.), Fejes N.

  • FC Som - FC Papi - 5-1
    2012-01-29 15:29:48

    Gólszerzők: Januta (3), Sárközi, Nagy A.

    FC Som: Kertész J. (Nagy D.) - Ködöböcz Zs. (Ködöböcz L.), Fejes N., Mizun (Kertész L.), Boldizsár (Kovács) - Bacskai, Barta (Fejes J.), Dávid (Baksa), Sárközi - Januta (Nagy A.), Yoko

Szavazás

Ki volt a Téli Kupa legjobbja?
Kertész József
Bacskai Ferenc
Januta Szabolcs
Fejes Norbert
Sebestyén Gergely
Fejes János
Kovács László
Sárközi István
Dávid Gergely
Barta Tibor
Mizun Mihály
Resko Miroszláv
Ködöböcz Zsolt
Boldizsár Emil
Nagy Alex
Asztali nézet